Nem csak a vírusoktól kell tartanunk: a baktériumok jelenthetik a legnagyobb veszélyt...

Nem csak a vírusoktól kell tartanunk: a baktériumok jelenthetik a legnagyobb veszélyt...
2020.10.13.

Nem csak a vírusoktól kell tartanunk: a baktériumok jelenthetik a legnagyobb veszélyt az emberiségre egy friss tanulmány szerint!

Bár mostanság igencsak előtérbe kerültek a vírusok a Covid 19 felbukkanásának köszönhetően, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem feltétlenül a vírusok jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre.

Az antibiotikumok feltalálásával azt gondoltuk, legyőztük a baktériumokat, de arra senki sem gondolt, hogy az evolúció ezen a fronton is utat tör, és a túlélő ösztön ezekben a mikroszkopikus elemekben is bekapcsol majd. Egyes szakemberek egyenesen a penicillin feltalálását megelőző időszak visszajövetelével fenyegetnek bennünket, hiszen a rettentő nagy mértékű antibiotikum használat az úgynevezett szuperbaktériumok, vagyis minden létező antibiotikumnak ellenálló baktériumok megszületését vetíti elő.

Ha pedig elérkezik ez a korán sem pozitív jövőkép, az az alapvető veszélye mellett számos más problémát is előre vetít. Lehetetlen lesz például számos orvosi beavatkozás, mint a szervátültetések, bizonyos nagyobb műtétek, a kemoterápia vagy a cukorbetegség kezelése. Közel 700 000 ember rövid időn belüli halálát jelentené ez csupán Magyarországon, és arra már inkább kalkulációba se fogunk, mit eredményezhette ez világ szinten.

A probléma felmerülését elkerülendő, 2011-ben korlátozó intézkedés született az antibiotikumok túlzó használata tekintetében.

De hogyan védekezzünk a baktériumok okozta sokszor súlyos betegségek ellen, ha nem ezekkel a hatékony gyógyszerekkel?

A legjobb gyógymód a megelőzés, ez egy örök érvényű igazság, és ebben a helyzetben is helytálló gondolat. Ha a baktériumok káros hatásait nem akkor próbáljuk visszaszorítani, amikor már meg van a baj, hanem már sokkal korábban törekszünk likvidálásukra, hatékonyan vehetjük fel a harcot még a kialakulásuk előtt akár a legkomolyabb betegségekkel.

De nem mindegy a módszer sem, hogy hogyan vágunk bele a harcba. A fél munka nem munka, ezért olyan fertőtlenítő megoldásra van szükség, mely mindenre kiterjed, hatékony, de mégis kíméletes és nem jár más, egészséget károsító hatásokkal.

A Dr. Cleaner ködképző fertőtlenítő eljárás pontosan ilyen, hiszen a módszer velejárója, hogy az elporlasztott fertőtlenítőszer a levegőbe kerülés után ráül az összes, a helységben található felületre, beférkőzik a legkisebb résekbe is és hatékonyan távolítja el a vírusokat, a baktériumokat és a kártékony gomba spórákat is.

Mivel egy teljesen biztonságos vegyszerről van szó, nem hagy maga után veszélyes szermaradványt, a kezelt helységek szinte azonnal újra birtokba vehetőek minden féle veszély nélkül. Emiatt is kiválóan alkalmas akár élelmiszeripari feldolgozóüzemekben vagy kereskedő helyeken, óvodákban, iskolákban, az otthonokban vagy autókban is az irodák, üzletek, hivatalos helységek vagy bevásárló központok mellett.

A technológia minden szükséges- köztük ANTSZ- engedéllyel rendelkezik, így nyugodtan igénybe vehetik akár a szkeptikusok is. Sőt! A Dr. Cleaner technológiával fertőtlenített belső tereket tanúsítvánnyal látjuk el, hogy a betérők mind értesülhessenek arról, hogy az adott helyen a legnagyobb biztonságban lehetnek.

Természetesen, ez a módszer sem helyettesítheti az alapvető higiéniai szabályok betartását, a megfelelő távolságtartást és elővigyázatosságot, azonban méltó és hatékony kiegészítőként óvhat meg minket és a velünk közösen élők vagy tartózkodókat a súlyos betegségek, fertőzések kialakulásától. És ki tudja... még az is lehet, hogy valódi kulcsfontosságú szerepet játszik a Dr. Cleaner technológia a szuperbaktériumok kialakulásának megállításában!

Vissza