Fő a biztonság: a levegő megfelelő tisztasága most életmentő is lehet!

Fő a biztonság: a levegő megfelelő tisztasága most életmentő is lehet!
2020.09.03.

Sokunk abban reménykedett, a vírus helyzet véget ért a nyár beköszöntével, de ahogyan azt a tények egyre inkább mutatják, egy újabb hullámra számíthatunk. Hallottál már a Dr. Cleaner technológiáról?

A pozitív tesztet mutató betegek száma a hírek szerint folyamatosan növekszik, és még be sem köszöntött az igazi nyirkos, őszi idő, ami egyéb vírusok, baktériumok és gombák terjedésének is nagyban kedvez.

Bár eddig is fontos volt (például az influenza, vagy más vírusos, bakteriális fertőzések miatt), hogy törődjünk környezetünk tisztaságával és fertőtlenítésével, most még inkább előtérbe került ez a feladat, így érdemes körültekintő vizsgálatot folytatni annak érdekében, mi a legtöbb, amit megtehetünk, hogy elkerülhessük a sokszor súlyos szövődményekkel járó betegségeket. A fertőtlenítők gyakori használata és a védő felszerelés is elengedhetetlen, de valójában egy egészen más lépés az, amivel hatékonyan visszaszorítható a vírusok és bakteriális fertőzések terjedése.

Tudni való, hogy a vírusok főként a levegőben terjednek, ezért is szólítanak fel minket maszk vagy egyéb védőfelszerelés használatára. De az is fontos információ, hogy a maszkok többsége nem szűri meg a belélegzett levegőt kellő képen, így hiába is teszünk meg minden tőlünk telhetőt, a probléma szó szerint továbbra is ott lóg a levegőben.

Pedig van megoldás arra, hogy a zárt terek levegőjét olyan professzionális módszerekkel fertőtlenítsük, melyek megölik a vírusok, baktériumok és gombák 99,99 %-át, de eközben az emberi szervezetre nem károsak.

Hallottál már a Dr. Cleaner technológiáról?

Működési mechanizmusa azon alapszik, hogy a speciális fertőtlenítő köd légtérbe juttatásával a legapróbb káros részecskéket is elpusztítja. De nem csak a levegőben fejti ki hatását, hanem a legapróbb résekbe is bejutva, a felületekről is eltávolítja a rárakódott veszélyes elemeket.

A Dr. Cleaner technológia használható bármilyen zárt térben, az otthonokban, autókban, irodákban, vagy üzlet helységekben, de különösen javasolt alkalmazni minden olyan helyen, ahol időről-időre sokan megfordulnak, tárgyakat többen megérintenek vagy megfognak.

Mivel sok betegség a nyálkahártyán keresztül is képes bejutni szervezetünkbe, elég lehet akár egy fertőzött tárgy megérintése, majd szemünk vagy orrunk megvakarásával elő is idézzük saját fertőzöttségünket. Óvd meg környezeted, és vedd igénybe ezt az akár életeket is megmentő szolgáltatást. A Dr. Cleaner technológia bizonyítottan nagy segítséget nyújt a levegőben terjedő betegségek visszaszorításában!

Tudasd vendégeiddel, vásárlóiddal, hogy minden eszközzel óvod egészségüket! Minden Dr. Cleaner kezelés után egy üvegre ragasztható matricával ajándékozunk meg, mely tanúsítja, hogy a helység levegője professzionálisan fertőtlenített!

150mmx150mmEzzel elérheted, hogy nagyobb bizalommal, fokozott komfortérzettel térjenek be hozzád továbbra is azok, akik a jelenlegi bizonytalan helyzetben tele vannak félelmekkel.

A világjárvány fenekestől felforgatta életünket, de ettől még nem állhat le minden, mert fontos dolgaink és kötelezettségeink vannak. A létfontosságú szolgáltatások, az emberi méltóság megőrzésének ténye segíthet abban, hogy nyugodtabban és kevesebb félelemmel vészeljük át a veszély időszakát!

Járulj te is hozzá a járvány visszaszorításához, és vedd igénybe a Dr. Cleaner levegő tisztító technológiát! Hidd el, ennél bölcsebb döntést nem hozhatsz a környezeted egészségének védelme érdekében.

További információkért keresd fel a dr-cleaner.hu weboldalán található kapcsolat menüpontot, vagy keress bennünket bármely ott található elérhetőségünkön!

 

Ne habozz, foglalj időpontot mihamarabb!

Vissza