Dr. Cleaner a legkisebbekre is vigyáz – már megkezdődött a bölcsődék, óvodák és iskolák fertőtlenít

Dr. Cleaner a legkisebbekre is vigyáz – már megkezdődött a bölcsődék, óvodák és iskolák fertőtlenít
2020.10.08.

Már szerencsére egyre több szó esik a közelmúltban és mostanság a közösen használt terek fertőtlenítésének fontosságáról.

A hivatalokban, a bevásárlóközpontokban, szalonokban, irodákban és tárgyalótermekben gyorsan terjednek a betegségek, hiszen a légteret sokan használjuk egyszerre, a kilincseket, esetleges gombokat, eszközöket többen is megérintjük egymás után, ezek felületein pedig akár hosszabb ideig is elélhetnek a vírusok, baktériumok és gombák vagy egyéb kórokozók.

 

De mégis kevés szó esett eddig azokról a terekről, ahol a fertőzések a leggyorsabban terjedhetnek és ahol a legkiszolgáltatottabbak a jelen lévők. A gyerekektől egyszerűen nem lehet elvárni, hogy pontosan betartsák a járványügyi előírásokat és szabályokat. Náluk nem opció a folyamatos távolságtartás, a játékokkal együtt játszanak, és folyamatosan érintkeznek, ez pedig táptalajt ad a fertőzések gyors terjedésének.

Nem véletlen, hogy korábban ezeket a tereket zárták be először. Ugyan, a Korona vírus az átlagos gyerekekre a hírek szerint szinte veszélytelen, de hordozóként ennek ellenére is hazavihetik a betegséget, ami a család más tagjait akár életveszélyes helyzetbe is sodorhatja. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az óvónői állomány sem kifejezetten fiatal már, az ő egészségükre is kiemelt figyelmet érdemes fordítani.

Amikor egy gyermekről kiderül, hogy beteg, akkor már jó eséllyel a fertőzést maga után ott is hagyta, és a társai is veszélynek vannak ez által kitéve, hiába marad otthon az első jeleket felfedezve azonnal. Fontos hát a tudatoság és a felelős fertőtlenítés a fertőzésveszéllyel leginkább veszélyeztetett terekben.

De bonyolult a kérdés, hiszen akár milyen módszer nem jöhet itt szóba. Kizárólag az emberi szervezetre ártalmatlan, szermaradvány nélküli fertőtlenítések optimálisak azokban a helységekben, ahol gyerekek tartózkodnak. A vegyszerek ugyan is szájba kerülve komoly károkat és súlyos betegségeket is okozhatnak.

Mivel a DR. Cleaner technológia kifejezetten alkalmas erre a feladatra, így már megkezdődött általunk a gyerekek által használt közösségi terek fertőtlenítésre. A vegyszer, mely teljesen ártalmatlan az egészségre, egy ködképző berendezés segítségével kerül a légtérbe, megtisztítva ezzel a benne található összes bútort, eszközt és magát a levegőt is, majd nyomtalanul felszívódik, és a helység szinte azonnal használatba vehető. De mielőtt még eltűnik, a tisztító köd bejut a legapróbb résekbe is, és mindenhonnan hatékonyan eltávolítja a vírusokat, baktériumokat és gombákat, amikkel a gyerekek megfertőződhetnének. Tehát nem csak a Covid-tól, de az egyéb más, a gyerekek körében sűrűn elterjedő betegségtől is megóvhatja őket a DR. Cleaner módszer, így szívből javasoljuk minden oktatási intézménynek, Óvodának, bölcsődének, vagy bármilyen egyéb térnek, ahol gyerekek tömegesen tartózkodnak, hogy éljenek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A Dr. Cleaner módszer, és minden használata közben felszabadult vegyi anyag rendelkezik az összes szükséges, az előírásoknak megfelelő engedéllyel, és hatékonysági vizsgálatok is bizonyítják elsöprő eredményességét.

Keressenek minket bizalommal, és mi nem csak a szakértő és alapos fertőtlenítő munkát, de a pontos tájékoztatást is garantáljuk a módszerünkkel és annak hatékonyságával kapcsolatban. Ügyfélszolgálatunkon kollégáink készséggel felelnek az összes felmerülő kérdésre, és a fertőtlenítést végző kollégáink rugalmasan és hatékonyan teljesítik majd a kéréseket és igényeket.

Vissza