2020 legfontosabb szava kétségkívül a fertőtlenítés!

2020 legfontosabb szava kétségkívül a fertőtlenítés!
2020.10.27.

Sosem volt még korábban ennél aktuálisabb ez a kifejezés, mint ebben az évben! Sőt, ha jobban belegondolunk, eddig leginkább csak akkor törődtünk ezzel a tevékenységgel, ha betegek vagy egészen pici babák környezetéről volt szó, vagy esetleg valami nagyon rendkívülien szennyezett helyzetről.

A népesség nagy része mindig is fordított gondot a takarításra és lemosta a használati tárgyait, de ez leginkább a kosz eltávolításáról szólt eddig.

Abba csak nagyon ritkán gondoltunk bele, hogy nem pusztán optikai szempontok szerint kellene a kérdést megközelíteni, a hatékonyságra és fertőtlenítésre éppen annyira ügyelnünk kellene.

Betegségek mindig is voltak, időről időre felütötte a fejét valami komoly járvány, ami megtizedelte a népességet. A 20. században elterjedt gyógyszerek és egyre népszerűbb oltások azonban biztonságérzetet nyújtottak az embereknek, így a saját felelősség kérdésköre nem került szem elé.

Idén azonban, a különleges járványügyi helyzet és egy eddig nem ismert fenyegetettség érzése új folyamatokat és igényeket indított be bennünk. Szinte fürdünk a fertőtlenítő szerekben, mindent alaposan lemosunk és igen, most már le is fertőtlenítünk.

Hogy mi ennek a hosszú távú következménye?

Sok megközelítésből vizsgálhatjuk a kérdést, de egy biztos. Valami nagyon megváltozott ezzel kapcsolatban a fejekben és az emberek szokásaiban, viselkedésében.

Megdönthetetlen tény emellett ugyanakkor az is, hogy az alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítés idő és energia igényes tevékenység, ha azt mi magunk végezzük. És sok esetben nagy mértékű anyagi befektetéssel is számolnunk kell, ha valóban hatékonyak akarunk lenni.

A különböző vírusok, baktériumok és gombák igencsak ellenálló organizmusok, így tudatosan, valóban hatásos módszerekkel kell ellenük fellépnünk, ha tényleg végezni akarunk velük.

A Dr. Cleaner technológia nem csak azért különleges, és rendkívül hasznos, mert bizonyítottan elpusztítja a veszélyes kórokozók döntő százalékát. Azért is nagyszerű a módszer, hiszen csupán néhány perc alatt, egy bizonyítottan alapos és mindenre kiterjedő fertőtlenítés elvégzésére képes. Tehát időtakarékos a megoldás, és emellett biztonságos is, hiszen minden féle szermaradvány nélkül dolgozik, így a fertőtlenített helységek szinte azonnal újra birtokba is vehetőek.

Elbúcsúzhatunk az erős, maró hatású, sokszor egészségre is káros vegyszerektől és az időnket sem kell sikálással és folytonos törölgetéssel töltenünk. A ködképző technológiának köszönhetően a Dr. Cleaner által használt fertőtlenítőszer behatol a legkisebb résekbe is, ráül minden felületre, és hatékonyan távolít el onnan minden nem kívánatos organizmust.

És hogy mi ennek az ára?

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy mennyibe kerülnek az általunk eddig használt vegyszerek, és mennyi időt és energiát pocsékolunk azok használatára, kimondhatjuk, hogy a Dr. Cleaner technológiával történő fertőtlenítés igazán kifizetődő anyagilag is. Hatékonyság, biztonság és megfizethető ár: ez a hármas 100%-osan garantált!

Keresd bátran a Dr. Cleaner csapatát, ha te is hiszel a tudomány erejében, és valódi, gyors és megbízható megoldást keresel a magad és környezeted biztonságának fenntartására! A technológia minden szükséges engedéllyel és hatásvizsgálattal rendelkezik, így használata során tényleg semmitől nem kell félned!

hatekonysag_vizsgalat_dr_cleaner

Legyen szó akár otthonodról, irodádról, üzletedről vagy éppen az autódról, bátran kérheted a szolgáltatást! A csapat munkatársai készséggel várják jelentkezésedet!

Időpontegyeztetéssel kapcsolatban keress minket bizalommal a weboldalon található elérhetőségeinken!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések